"Platón szerint a teremtés kezdetekor az ember nem olyan volt, mint ma. Nem léteztek férfiak és nők, csak egyféle lény létezett: alacsony volt, egy teste volt és nyaka, de a fején két arc volt, az egyik előrenézett, a másik meg hátra. Mintha két teremtményt összeragasztottak volna hátuknál fogva. Ennek a lénynek két neme volt, négy lába és négy karja. De a görög istenek féltékenyek voltak, mert látták, hogy a négykarú lény sokkal többet tud dolgozni, a két arc mindent lát, a négy láb pedig sokat tud gyalogolni, vagy egyszerűen talpon maradni.
Akkor azt mondta Zeusz, az Olümposz legnagyobb ura: "Tudom, mit lehetne csinálni ezekkel a halandókkal, hogy ne legyenek olyan erősek."
És egy villámmal kettéhasította őket, megteremtvén ezzel a férfit és a nőt. (...)ez nagyon meggyöngítette a (Föld) la...kóit. Mert most mindenkinek újra meg kell keresnie az elveszített másik felét, hogy átölelhessék egymást, és és ebben az ölelésben visszanyerhessék régi erejüket, hogy ellen tudjanak állni a támadásnak..."
2010. december 19., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése