üvegszilánk vad fruttik

s mint gyümölcs a magvat, úgy hordozlak magamban

coldplay paradise

Still lying underneath the stormy skies.
She said oh-oh-oh-oh-oh-oh.
I know the sun's set to rise.

Tyutcsev - Oroszország

Oroszországot, ész, nem érted;
méter, sing sose méri fel:
külön úton jár ott az élet -
Oroszországban hinni kell!

Tyutcsev - Vannak nagy percek, részegek

Vannak nagy percek, részegek,
a szó rájuk kicsi:
minden földi önkívület
legfőbb gyönyörei.
Fák orma zsong; fény, sugarak
s erdei rejtelem -
és csak az égi madarak
beszélgetnek velem.
Semmibe foszlik lassan a
hazug, a köznapi,
s ami bűbáj, ami csoda,
könnyű lesz, közeli:
béke ragyog körül, puhán
s édesen a lebegő;
tündér szender suhog le rám...
Óh, állj meg, várj, Idő!

Tyutcsev - Hullám és gondolat

Kép képre az agyban, hab habra vizen:
kettős jelenésben egyetlen elem!
Ha tenger-özönben, ha szív-kalodában,
ha parányi rab és ha határtalan áram,
örök ár meg apály, ami volt, ami lesz:
árnykép, suhanó csak, árnykép csak, üres.

Tyutcsev - Nyári éjfél csillagezre

Nyári éjfél csillagezre:
hunyorognak, tündökölnek...
Fényük alatt szenderegve
érnek a nagy búzaföldek.
A végtelen égi titkát
végtelen csönd zsongja be.
Hold-ezüstben ring a síkság
aranykalásztengere.

F. Tyutcsev

Szeretem szemed ezer-
fényű játékát: égi csillám
ragyog elő és tűnik el,
ha felütöd s a röpke villám
egyszerre mindent átölel.

De még vonzóbb, ha szűrve árad
fénye húnyt pilláid közén,
s csók közben, mint komor varázslat,
csak lassan izzik át belém
vad tüze vágyad parazsának.

Fjodor Tyutcsev- Az Őrület

Ahol a párás ég s a perzselt
föld pereme találkozik,
ott guggol, vigyori szemekkel,
az Őrület, s álmodozik.

Fullaszt a hőség, semmi szellő...
Ő csak guggol, a homokot
ássa, s üveges szeme felhőt
keresve ég felé lobog.

Aztán felpattan, megigézve,
s egy lyukhoz tapad, csupa fül:
sóváran figyel le a mélybe
s arcára boldog mosoly ül:

hallja - véli - a hallhatatlant,
ős vizek titkos zajait,
forrásuk hangos lüktetését
s ringató bölcsődalait.

Karolina Pavlova

Pillangó

Mondd, mit kíván kedved szeszélye,
ifjú pillangó, mit remélsz?
Természet illó tüneménye,
azúr hazádban merre térsz?
Soká nem tudtad, hogy mi vár rád,
laktál a nyirkos földbe lent,
de íme, most lehántva lárvád
eljött időd, s újjáteremt.
Szállj hát az égi messzeségbe,
szippantsd a tiszta kék leget,
élő zafír, illanj a fénybe,
magasan élj a föld felett!

Nem ily varázslat ért-e téged
művész? Nem ez voltál magad?
Bilincsbe vert a gyászos élet,
féreg voltál a föld alatt;
de szégyened végét kivártad,
megnyílt a bűvös messzeség,
órád ütött, szárnyad kitártad,
fiává fogadott az ég.
Hagyd el hát a szürke földet!
Menj pillangó-jövőd elé:
mint ő, merészen egyre följebb,
s magasból nézz a föld felé!