d.a. - g.ú.s.

"A repülésnek is meg van a maga művészete, vagyis inkább fortélya. Abban rejlik, hogy megtanuld magad a földre vetni és elhibázni azt. Válassz ki egy derűs napot, és próbálgasd. Az első rész könnyű. Mindössze annyi kell hozzá, hogy képes legyél teljes súlyoddal a földre vetődni, azzal az elhatározással, hogy nem baj, ha fájni fog. Ugyanis ha nem sikerül elhibázni a földet, akkor fog. A legtöbb embernek nem sikerül, és ha tényleg lelkiismeretesen próbálkoznak, egyre valószínűbbé válik, hogy úgysem sikerül. Tehát inkább a második rész, az elhibázás nehéz. Az egyik probléma az, hogy teljesen véletlenül kell elhibáznod. Semmi értelme szándékosan próbálgatni, mert úgysem sikerül. Az a lényeg, hogy félúton valami hirtelen elvonja a figyelmed, és ne is gondolj tovább a zuhanásra vagy a földre, vagy arra, mennyire fájdalmas lesz, ha mégsem hibázod el. Közismerten nehéz dolog nem gondolni erre a három dologra, a rendelkezésre álló egy röpke másodperc alatt. Emiatt nem sikerül sokaknak, akik örökre csalódnak ebben az egyébként mókás és igen látványos sportban."

tyler durden

"A legerősebb és legbölcsebb férfiak állnak itt körülöttem. Sok nagy lehetőség, ami pocsékba megy. Az egész elkúrt nemzedék benzint csapol, kaját tálal vagy nyakkendős rabszolgának állt. Reklámok parancsára kocsikra gyűjtünk, melózunk, hogy legyen pénzünk a sok felesleges cuccra. A történelem zabigyerekei vagyunk. Nincs se célunk, se helyünk. Nincs világháborúnk, se válságunk. A mi háborúnk szellemi háború, a mi válságunk az életünk. A tévé elhitette velünk, hogy egy szép napon milliomosok, filmcsillagok és rocksztárok leszünk. Pedig nem leszünk. Erre lassan rádöbbenünk, és nagyon, nagyon berágunk."

ur time to shine

nyald ki a szívem

Arcom elé vonom az estét,
Célpontom a csillagod.
Ömlik rám a szürke festék,
Vagyok, aki nem vagyok.
Átnézel, ez az üvegfal a lelkem,
A rózsaszín betonra hány.
Volt cél és volt még mit keresnem,
A köd szájban úszik valahány.

Nyald ki a szívem pirosra, gyere Piroska.
Nyald ki a szívem, hogy tiszta legyen,
Belerohadt a végtelen.

Ahol a lányok bokából levágva,
Két méterrel a föld fölött.
Felhörögve, sírva, szétgyalázva,
Hívják az ördögöt.

Nyald ki a szívem...

Ahogy a farkas szakállán a vércsepp,
Tíz rugóért kinyír, hogyha kéred.
Egy kosár THC, vár a nagymama,
Sötét az erdő, nem jutok haza.

sid ♥

hey mister

első szonett

Elrepülsz innen e világon túlra,
Mikor a sav feloldódik elmédben,
Felébredsz egy másik birodalomban;
Manók és elfek éjjeli kertjében.

Csillagok mutatják merre megy utad,
Gombák közt követnek apró tündérek,
S ha a szem már nem hisz, ébred a tudat;
Egymással játszanak éles érzékek.

Látod amit hallasz, hallod amit látsz,
Nyugodt dobszóra hullámzik az elme,
Tekergőző színek, színes hanghatás.

Sarat tapos a talpad a zenére,
Törzsi tánc mit annak ritmusára jársz.
Hogy jön fel a nap: érzed itt a vége.

hallucinogen;)

I believe with the advent of acid we discovered new way to think and it had to do with piecing together new thoughts of mind. Why is it that people think it's so evil? What is it about it that there is scares people so deeply? Because they are afraid that there is more to reality than they have ever confronted. That there are doors that they're afraid to go in and they don't want us to go in there either because if we go in, there we might learn something that they don't know. And that makes us a little out of their control. He's losing his mind, and feels it going! You're intoduced to lsd, an' it's not like taking some other drug for instance like marijuana or something, hm, well, you know, it's altogether a new thing, and you actually can have a religious experience, and, hm, and it can be even more important than reading the bible six times or becoming a pope or something like that, you know...

"Egy vonaton ülök és nézek ki az ablakon,
kósza gondolatok suhannak át az agyamon.
Látom hogy' húznak el a fák, a rétek,
s közben egyrecsak jelennek meg újabb s újabb képek.
Arcok, üzenetek, egy mozdulat, sok emlék;
bárcsak most is valahol máshol lehetnék.
De közben jó itt, ami azt se tudom, hol van,
szabadon, egyedül a hatalmas világban,
egy vonaton, ahol nem ismer senki;
jó itt most egyedül és csak velem lenni.

Az üvegről az arcom kíváncsian néz rám vissza,
a bárányfelhők az égen hosszan messze úsznak.
Sűrű, színes füst tör fel a múltamból mélyről,
s továbbgomolyog az égbe egy kép a jövőmről.
De nem számít egyik sem, mert most a vonaton ülök;
egyedül a pillanat az, ami örök.
A múltam elmúlt, s régi, a jövőm csak lehet,
már tudom, hogy kell élvezni az életet...
Egy vonaton, ahol nem ismer senki,
jó most itt egyedül, mindenkivel lenni.



De mi van, ha leszállok?..."

*kikirrr*

sanzon a hazugságról

burkolj talpig hazugság köntösébe,
az igazság a bőröm felhasítja,
küldj el világgá a hazugság útján,
és ígérem, hogy sose nézek vissza.
engedj szívnom egy grammnyi hazugságot,
szürke füstjébe arcom hadd temessem,
kínálj meg egy-két falat hazugsággal,
titkon, eddig csak igazságot ettem.
jaj, fojts bele egy kanál hazugságba,
mert hóhérommá válik, mire vágytam,
lassan önmagam árnyékává sorvaszt
ez a valóság a kék kapszulában.

*Kiss Judit Ágnes _ Nincs új üzenet*

„- Maga bolond. Legyeket gyűjt és letépkedi a szárnyaikat? Ráadásul még női neveket is ad nekik? Maga komplett idióta!
- Nem, uram. Én nem vagyok bolond, ezt kikérem magamnak. Én csupán perverz vagyok, ez az én titkom. - Alegyeket szeretem, az embereket szívből gyűlölöm. Ön az első, akinek ezt elmondomom.
- Swift Jonatán tiszteletes se szenvedhette a homo sapienst, mégsem tépkedett légyszárnyakat, ember - háborgott az író.
- Ne ítéljen korán! Talán meg fog engem érteni. Én már kora ifjúságomban ráeszméltem, hogy mérhetetlen utálatot érzek az emberiség iránt. Persze próbáltam elnyomni magamban ezt az undort, de akárhogy is igyekeztem, nem sikerült. Iszonyodtam az apámtól, az anyámtól, a testvéreimtől, az úgynevezett barátaimtól, a lányoktól, a járókelőktől, a postástól, a tejesembertől, a tanáraimtól, szóval mindenkitől, kivétel nélkül. Később rájöttem, hogy nemcsak az embereket gyűlölöm, de minden élőlényt: a fákat, a macskákat a lovakat, a bokrokat, az egysejtűeket, a rózsákat, a bocikat, a négylevelű lóheréket s így tovább. Egyes-egyedül a legyektől nem irtózom. Sőt hozzájuk mindig is különös vonzalom fűzött.
Mások általában gusztustalannak és csúnyának tartják őket, de én, uram, nem osztom ezt a nézetet. Én kérem, valóságos szerelmese vagyok a rovarok ezen rendjének. Imádom őket mind egy szálig: a házi legyet, a sajtlegyet, a cseresznyelegyet, a harmatlegyet, a fémes csupaszemlegyet, a változó gömblegyet, az egyszínű botlegyet, a feketefarkú pöszörlegyet, a darázsalakú farkaslegyet, a tarka darázslegyet, a sárgaszőrös tüskéslegyet, a nagy denevérlegyet, a bagócslegyet, a szuronyoslegyet, a fürkészlegyet, a hesszeni legyet, a kolumbácsi legyet, sőt, akár hiszi, akár nem, még a cecelegyet és a kullancslegyet is. Rajongok értük, uram.
- És maga szerint ez normális?
- Ugyan kérem! Hát mi a normális? Gyermekeket nemzeni a biztos halálra? Ez ön szerint normális? Döglött állatok húsát ebédelni? Ez normális? Könyveket írni a több millió könyv mellé? Normális?”... „perverznek lenni éppen annyira normális, mint katolikusnak, vegetáriánusnak vagy mondjuk patikusnak. Minden normális, művész úr, és persze semmi sem az. Önnek magyarázzam? Mert normálisnak lenni csak valamihez képest lehet. De erről a valamiről nekünk nincsen tudomásunk. Ha majd lesz, kérem, akkor eldönthetjük, ki volt nagyobb idióta. Az, aki ötven évig minden éjjel együtt hált a hájas, bibircsókos, izzadságszagú feleségével? Vagy az, aki pompás legyekkel szerelmeskedett?”

*Cserna-Szabó András _ Puszibolt*

Tim Burton versei

http://homepage.eircom.net/~sebulbac/burton/home.html

Hollósi Korvin Lajos - Csonka vers

Kezdtem ezt a verset én, tavaly május elején
Idén lett csak készen, idén sem egészen
Címe az volt életem, s kihúztam mert félszegen
Sántikált a címe, minden lába ríme
Újra kezdtem s ezalatt félesztendő leszaladt
De az égre nézve, alig vettem észre
Az égen egy felhő szállt , s ez a felhő nem is szállt
Lebegett vagy állt tán, mint egy kőbálvány
Azt a felhőt néztem én, míg e forgó év felén
Csak lehullott onnan míg katona voltam
Ismét kezdtem háborút, s lett a címe száz sorú
Volt az első versszak, jajgatott oly halkan
Jaj mit is kerestem itt katonák holt teste itt
Bűn elöl terelte, lépteimet erre
Kutattam a táv határt, a messze hajló láthatárt
Föllelem reméltem, nyitját minek éltem
Életemmel kezdtem el, háborúban vesztem el
Én másról akartam, szólani e dalban
Másról én de nem lehet, nem engedik a lelkemet
Előttem le pergő, oszló testű felhő.