2011. november 20., vasárnap

L.L.

"Budapest, Oktogon, tömeg. Idős, hajlott nénike érkezik a zebrához és készül átkelni a rövid ideig nyitva tartó zöldön. Lassú, mert jobb kezében elől botja, bal kezével pedig maga mögött húzza gurulós szatyrát. Benne krumpli, savanyúság, alma, ingyenes újság, szemüveg, orvosi leletek: az élete. Lassúságával kockáztatja, hogy elgázolja két sávnyi kocsi, vagy a 4-...es 6-os villamos. Budapest, Oktogon, tömeg. Fülkarikás, tetovált, orrpiercinges srác áll a zebránál. Vörös haj, kakastaréj, kihívó tekintet, láthatóan bármikor kész verekedni. Punk, ha volnának még ilyen kategóriák. Együtt érnek a zebrához. A néni elképesztő lassúsággal kezd átbotorkálni az úttesten. A járókelők kikerülik, legfeljebb mandinerből nézik kínlódását. De ekkor a kakastaréjos mellette terem, udvariasan elkéri a kézikocsit, egyik kezével húzni kezdi, amíg másik karját kapaszkodóul kínálja fel. Az egész utca őket nézi. Még épp időben átérnek. A néni hálálkodik a punknak, a punk pedig e szavakkal hárítja nevetve: „Semmiség, tessék csak hagyni a gecibe.”

2011. november 13., vasárnap

cardboard box


by ~sicero

i need something bound to an original sound.
to make my palms sweaty,
i need something heavy.
to make me shake,
i need to feel my world quake.
something real
not made by ingredients and condensed into a pill for a temporary thrill.

2011. november 2., szerda

kiscsillag

Ahova hoztalak itt van mindenki
sok zsírba mártott fény szépen izzik fel ma
valaki bolygó, valaki csak hold
s valaki csak vár hogy eljöjjön a napja

Csókoljál meg kiscsillag!

Ahová hoztalak ez a te álmod
barnás rózsaszín minden, mint egy segglyuk
mindenkinek más, mint a patkánynak
hogyha nem bír majd lelövi de hagyjuk

Csókoljál meg kiscsillag!

Elvis a rendőr, Brad Pitt a postás valahol
a szívedben zakatol
egy fényes széles utca mindenki táncol
ottkéne élni vagy meghalni jópárszor

Elvis a rendőr, James Dean a mentős valahol
a szívedben zakatol
egy fényes széles utca mindenki táncol
ottkéne élni vagy meghalni jópárszor

2011. október 25., kedd

üvegszilánk vad fruttik

s mint gyümölcs a magvat, úgy hordozlak magamban

coldplay paradise

Still lying underneath the stormy skies.
She said oh-oh-oh-oh-oh-oh.
I know the sun's set to rise.

2011. október 6., csütörtök

Tyutcsev - Oroszország

Oroszországot, ész, nem érted;
méter, sing sose méri fel:
külön úton jár ott az élet -
Oroszországban hinni kell!

Tyutcsev - Vannak nagy percek, részegek

Vannak nagy percek, részegek,
a szó rájuk kicsi:
minden földi önkívület
legfőbb gyönyörei.
Fák orma zsong; fény, sugarak
s erdei rejtelem -
és csak az égi madarak
beszélgetnek velem.
Semmibe foszlik lassan a
hazug, a köznapi,
s ami bűbáj, ami csoda,
könnyű lesz, közeli:
béke ragyog körül, puhán
s édesen a lebegő;
tündér szender suhog le rám...
Óh, állj meg, várj, Idő!

Tyutcsev - Hullám és gondolat

Kép képre az agyban, hab habra vizen:
kettős jelenésben egyetlen elem!
Ha tenger-özönben, ha szív-kalodában,
ha parányi rab és ha határtalan áram,
örök ár meg apály, ami volt, ami lesz:
árnykép, suhanó csak, árnykép csak, üres.

Tyutcsev - Nyári éjfél csillagezre

Nyári éjfél csillagezre:
hunyorognak, tündökölnek...
Fényük alatt szenderegve
érnek a nagy búzaföldek.
A végtelen égi titkát
végtelen csönd zsongja be.
Hold-ezüstben ring a síkság
aranykalásztengere.

F. Tyutcsev

Szeretem szemed ezer-
fényű játékát: égi csillám
ragyog elő és tűnik el,
ha felütöd s a röpke villám
egyszerre mindent átölel.

De még vonzóbb, ha szűrve árad
fénye húnyt pilláid közén,
s csók közben, mint komor varázslat,
csak lassan izzik át belém
vad tüze vágyad parazsának.

Fjodor Tyutcsev- Az Őrület

Ahol a párás ég s a perzselt
föld pereme találkozik,
ott guggol, vigyori szemekkel,
az Őrület, s álmodozik.

Fullaszt a hőség, semmi szellő...
Ő csak guggol, a homokot
ássa, s üveges szeme felhőt
keresve ég felé lobog.

Aztán felpattan, megigézve,
s egy lyukhoz tapad, csupa fül:
sóváran figyel le a mélybe
s arcára boldog mosoly ül:

hallja - véli - a hallhatatlant,
ős vizek titkos zajait,
forrásuk hangos lüktetését
s ringató bölcsődalait.

Karolina Pavlova

Pillangó

Mondd, mit kíván kedved szeszélye,
ifjú pillangó, mit remélsz?
Természet illó tüneménye,
azúr hazádban merre térsz?
Soká nem tudtad, hogy mi vár rád,
laktál a nyirkos földbe lent,
de íme, most lehántva lárvád
eljött időd, s újjáteremt.
Szállj hát az égi messzeségbe,
szippantsd a tiszta kék leget,
élő zafír, illanj a fénybe,
magasan élj a föld felett!

Nem ily varázslat ért-e téged
művész? Nem ez voltál magad?
Bilincsbe vert a gyászos élet,
féreg voltál a föld alatt;
de szégyened végét kivártad,
megnyílt a bűvös messzeség,
órád ütött, szárnyad kitártad,
fiává fogadott az ég.
Hagyd el hát a szürke földet!
Menj pillangó-jövőd elé:
mint ő, merészen egyre följebb,
s magasból nézz a föld felé!

2011. szeptember 28., szerda

grammarnatzi:D

Dear people of the world,

i dont mean to sound slutty, but pls use me whenever you want.

sincerely,
grammar

esti kornél

Tudom alszol, ha ébren volnál,
A csillagok közt barangolnánk,
Körbe néznénk, a felhők csúcsán,
Megszületnénk egymás ajkán.

whore

twinkle twinkle little whore
close your legs theyre not a door

2011. augusztus 17., szerda

all the right moves

Do you think I'm special?
Do you think I'm nice?
Am I bright enough to shine in your spaces?
Between the noise you hear
And the sound you like
Are we just sinking in an ocean of faces?

2011. július 6., szerda

There's this place that I go
that nobody knows where the rivers flow
And I call it home
And there's no more lies and the darkness is light
And nobody cries!
Theres only butterflies!

2011. július 5., kedd

kronoszinklasztikus infundibulum

"Képzeld el, hogy az apukád a legokosabb ember, aki valaha is élt a Földön, és mindent tud, és mindig igaza van, és ezt mindig be is tudja bizonyítani. Aztán képzeld el, hogy egymillió fényévnyire egy másik csudaszép világban él egy másik gyerek, akinek az pukája a legokosabb ember, aki valaha is élt abban a messzi, messzi csudaszép világban, és az az apuka is mindent tud, és ő is be tudja ezt mindig bizonyítani, szakasztott, mint a te apukád. Mind a két apuka nagyon okos, és mind a két apukának mindig igaza van.
Igen ám, csakhogy ha véletlenül találkoznának, szörnyű veszekedés támadna, mivelhogy némely dologban eltérne a vélemnényük. Erre persze te azt mondod, hogy a te apukádnak van igaza, és a másik gyerek apukája téved. Hanem a világegyetem roppan nagy hely. Irdatlanul sok ember elfér benne, akinek mind igaza van ebben-abban, csak épp egymással nem jutnak egyetértésre.
És hogy miért lehet mind a két apukának igaza és miért keverednek mégis szörnyű veszekedésbe ? Azért, mert iszonyúan sokféleképpen lehet az embereknek igazuk. Szerencsére a világegyetemben vannak olyan helyek, ahol végre mind a két apuka kapiskálhatja, hogy miről is beszél a másik. Ezek azok a helyek, ahol a különféle igazságok olyan takarosan egymásba illeszkednek, mit az apukád napelemes órájának az alkatrészei. És ezeket a helyeket úgy hívják, hogy krono-szinklasztikus infundibulum"
Kurt Vonnegut

2011. június 16., csütörtök

ko-média:D

Mi a marketing?

Látok egy fantasztikus nőt egy partin.
Odamegyek hozzá és azt mondom: "Fantasztikus vagyok az ágyban".
Ez a Direct Marketing.

Látok egy fantasztikus nőt egy partin.
Odamegyek hozzá és megszerzem a telefonszámát. Másnap felhívom és azt mondom: "Szia, fantasztikus vagyok az ágyban".
Ez a Telemarketing.

Barátaimmal vagyok egy partyn és meglátok egy fantasztikus nőt.
Egyik barátom odamegy hozzá és rám mutatva így szól: "Ő fantasztikus az ágyban".
Ez a Reklám.

Beülök az autómba, lassan hajtok a városban és a nyitott ablakon át minden járókelőnek odakiáltom: "Fantasztikus vagyok az ágyban!"
Ez a Spam (kéretlen reklámküldemény).

Látok egy fantasztikus nőt egy partyn.
Felállok, megigazítom a nyakkendőm, odamegyek hozzá és töltök neki egy italt. Adok neki tüzet, amikor látom, hogy nem találja az öngyújtóját.
Felajánlom, hogy hazaviszem, mert a közelében lakom, majd ezt mondom:
"Mellesleg, fantasztikus vagyok az ágyban".
Ez Public Relations (PR).

ÉS ITT A LÉNYEG!
Látok egy fantasztikus nőt egy partyn.

Ő odajön hozzám és így szól: "Hallom, fantasztikus vagy az ágyban".
Ez a Brand Recognition (Márkafelismerés).

És ha az aktus után azt mondja:

"Hááát tényleg fantasztikus vagy az ágyban!"
Akkor az a vásárlói elégedettség.

És ha hozzám jön feleségül, akkor az a márkahűség!

2011. június 15., szerda

pill to take

i love your ears, your nose, your teeth,
the way you wear your t-shirt, your jokes for me,
your way to think about the things i do
and i love the fact that you, you love me too

2011. június 13., hétfő

if you are born deaf what language do you think in?
dont care about what they do or what they say
dance and smile in your own inimitable way

because you cant even trust yourself.

2011. június 12., vasárnap

1 - Go to wikipedia and hit random. The first random wikipedia article you get is the name of your band.
2 - Go to quotationspage.com and hit random. The last four or five words of the very last quote of the page is the title of your first album.
3 - Go to flickr and click on “explore the last seven days”. Third picture no matter what it is, will be your album cover.
4 - Use photoshop or similar (picnik.com is a free online photo editor) to put it all together.
Semolina Pilchard climbing up the Eiffel tower, elementary penguins singing hare krishna.. man, you should've seen them kicking Edgar Allan Poe..

2011. május 31., kedd

kiöntöm a lelkem, semmi szükség tovább arra, hogy csak teher legyen bennem, inkább felhányom a falra vagy csak kiöntöm az alattam még folydogáló szennybe, így még elkerülhetem a véletlenszerű feljutást a mennybe

2011. május 7., szombat

down down down

every now and then i get a feeling
its like ive left something behind
but i dont know what it is yet

every now and then when youre feeling lonesome
just sing this melody and remember where youre going

2011. május 6., péntek

Sikertelen randik egysoros magyarázatai
A tűzoltó: Nem éreztem a tüzet...
A vegyész: Hiányzott a kémia...
A focista: Nem passzoltunk egymáshoz...
A hegesztő: Nem volt meg a szikra...
...A kórboncnok: Élőben egészen más...
A matematikus: Nem jött be a számításom...
Az ügyvéd: Nem az esetem...
A táncos: Valahogy nem fogott meg...
A liftkezelő: Nem voltunk egy szinten...
A nőgyógyász: Olyan ürességet éreztem..
A fizikus: nem voltunk egy hullámhosszon
A portás: nem jött be

2011. április 26., kedd

:D

+ 20°C A görögök felveszik a pulóverüket (ha megtalálják!).
+ 15°C A jamaicaiak bekapcsolják a fűtést (persze, ha van nekik).
+ 10°C Az amerikaiak reszketnek a hidegtől. Az oroszok a kiskertekben uborkát ültetnek.
+ 5°C Lehelletünk már látszik. Az olasz autók felmondják a szolgálatot.
+/- 0°C Amerikában megfagy a víz. Oroszországban a víz sűrübb lesz.
- 5°C A francia autók felmondják a szolgálatot.
- 15°C A norvégek előveszik a pulóverüket.
- 18°C Az oroszok a szezon végén utoljára utaznak a dácsára.
- 20°C Az amerikai autók nem indulnak el.
- 25°C A német autókat nem lehet indítani.
- 35°C A japán autókat nem lehet elindítani.
- 40°C A svéd autók felmondják a szolgálatot.
- 42°C Európában már nem működik a közlekedés. Az oroszok a fagylaltot az utcán eszik.
- 45°C Vannak még görögök?
- 50°C Kamcsatkán a fürdőszobák kisablakát fürdéskor bezárják.
- 60°C A fehér medvék délebbre vonulnak.
- 70°C A pokol is befagyott.
- 75°C A finnek menekítik a Mikulást Lappföldről. Az oroszok felveszik a füles sapkájukat.
- 80°C Az oroszok nem veszik le a kesztyűjüket még a vodka pohárba öntésekor sem.

- 114°C A vodka megfagy. Az oroszok totál pipák.

2011. április 24., vasárnap

Audrey Hepburn

' I believe that happy girls are the prettiest. I believe in being strong when everything seems to be going wrong. I believe in kissing, kissing a lot and I believe that tomorrow is another day. I believe in miracles '

2011. április 22., péntek

and the sun was wondering if it should stay away for a day till the feeling went away
felveszem a kalapod, mosolyod és a rúzsod, minden mozdulatod, festek egy hangulatot.

E.M.

i'm going to make a name for myself. if i fail, you will never hear of me again.
it's a basic truth of the human condition that everybody lies. the only variable is about what. dr. house

Lovasi András

Ha nem lennél a hazai alter-rock egyik meghatározó alakja, akkor mi szeretnél lenni? - Szeretnék fa lenni. Azt kipróbálnám egyszer. Csak valami jobb helyen, nem ott, ahol emberek is vannak.
tudod mi nők azért szeretjük zavarba ejteni a férfiakat mert teherbe nem ejthetjük őket.
you are not my eater, im not your food
mosolyogsz rám és a gyöngémet keresed ha mindenem a tiéd nyúlsz még egy keveset

tim burton

life isnt easy for the pin cushion queen. when she sits alone her throne, pins push trough her spleen.

pony

you stumble down a yellow brick road
spinning your shoes in the air
the air

then you hold your breath and count to nine
hoping that soon somebody will find you
find you

go on, go on, go on, the stars are watching
just say, just say, just say, what you're feeling
you know, you know, you know,
you gotta take a bow and do it your way

t s eliot

And would it have been worth it, after all
After the cups, the marmalade, the tea
Among the porcelain, among some talk of you and me
Would it have been worth while
To have bitten off the matter with a smile
To have squeezed the universe into a ball
To roll it toward some overwhelming question
To say: “I am Lazarus, come from the dead
Come back to tell you all, I shall tell you all”—
If one, settling a pillow by her head
Should say: “That is not what I meant at all
That is not it, at all.”
ur time to shine
save the planet, kill yourself

galaxis útikalauz

a világmindenség felpattant, megdermedt, megborzongott és szétfröccsent néhány váratlan irányba.

2011. április 21., csütörtök

the noisettes

scratch your name into the fabric of this world before you gooo

2011. április 20., szerda

O.Z.O.R.A festival 2o11.
104 days left (:
homesick
WELCOME TO PARADISE!



bang

I love to party. Love the club. I want your body. Not your love.

2011. április 19., kedd

fun

Scratch here ▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ to reveal today’s status.

2011. április 18., hétfő

"When I was feeling down, you made that face you do, there's no one in the world, who could replace you." :)

lots

Ha a gyengébbik nemnél be akarsz vágódni, mondd nekik, hogy impotens vagy. Alig várják, hogy megcáfolhassák.
- Cary Grant

A probléma az, hogy Isten agyat és péniszt is adott a férfinak, és hozzá annyi vért, hogy egyszerre csak az egyik működhessen.
- Robin Williams

Az unalmas ember olyan valaki, akit ha megkérdezel hogy van, meg is mondja.
- Bert Leston Taylor

Az LSD-nek három mellékhatása van: növeli a hosszútávú memóriát, csökkenti a rövidtávú memóriát, és a harmadikat elfelejtettem.
- Timothy Leary

Azokból a nőkből, akik a férfiakkal egyenlők akarnak lenni, hiányzik az ambíció.
- Timothy Leary


Ha a férjek olyan asszonyokat vennének feleségül, akiket megérdemelnek, nagyon rosszul járnának.
- Oscar Wilde

Akik megkockáztatják, hogy túl messzire mennek, csakis azok fogják megtudni, hogy meddig lehet eljutni egyáltalán.
- T. S. Eliot

A számítógép embertelen: egyrészt tökéletesen programozott és szabályosan működik, ráadásul teljesen őszinte.
- Isaac Asimov

Minden generáció intelligensebbnek hiszi magát, mint az előzőek és bölcsebbnek, mint az utána következőek.
- George Orwell

Hollywood az a hely, ahol dollárok ezreit fizetik egy csókodért, és 50 centet a lelkedért.
- Marilyn Monroe

Onnan tudjátok, hogy a Pokolban vagyunk, hogy ha a legjobb rapper fehér és a legjobb golfos pedig fekete.
- Charles Barkley

Ha biszex vagy, kapásból megduplázódnak az esélyeid egy szombat esti randevúra.
- Woody Allen

Ha a relativitás-elméletemről kiderül, hogy helyes, Németország azt fogja állítani, hogy német vagyok, Franciaország pedig azt, hogy világpolgár. Ha az elméletem nem helyes, a franciák kijelentik majd, hogy német vagyok, a németek pedig azt, hogy zsidó.
- Albert Einstein

Ha nem tudod, mit akarsz, végül csupa olyasmit kapsz, amit nem akartál.
- Chuck Palahniuk

Így szóltam a feleségemhez: "Tudod, mit hallottam a kocsmában? Hogy a tejesembernek ebben az utcában minden asszonnyal volt már viszonya, egyet kivéve."
Erre ő: "Fogadjunk az a beképzelt Phyllis az a 23-asból."
- Max Kauffmann

A szerelem egy lélek két testben.
- Arisztotelész

Kiadtak egy könyvet, amely felsorolja azokat a külföldi államokat, amelyek gyűlölik az Egyesült Államokat, vagy neheztelnek rá. A könyv címe: Világatlasz.
- Jay Leno

Ha a Szovjetunióban egy második párt is létrejönne, akkor még mindig csak egypárt-rendszer maradna, mert mindenki abba a másik pártba lépne be.
- Ronald Reagan

Már tudom, miért nem nyugszik le soha a nap a Brit Birodalom felett: Isten nem bízik meg egy angolban ha sötét van.
- Duncan Spaeth

Hogy mikor vettem észre, hogy én vagyok Isten? Éppen imádkoztam, és hirtelen rájöttem, hogy csak magamban beszélek.
- Peter O'Toole

Ebben a mesében részeg a herceg és ronda a királylány, de néha a szemétdomb felett is felragyog a szivárvány.
szeretnélek szerelmemmel összefesteni, hogy lásd, milyen színű is vagy nekem.
´A boldogság hasonlatos a kőszénkátrányhoz - egy teljesen más célú tevékenység mellékterméke.´ Aldous Huxley
-Neked nem Google a neved?
-Nem. Miért?
-Mert minden megvan benned, amit keresek.

Ez teveszőr pulóver? Megismertem a púpokról.

Hiszel a szerelemben első látásra vagy menjek el itt még egyszer?

Szia, lefekszel idegenekkel? ...nem?...akkor had mutatkozzam be :D

Szép ez a ruha... jól mutatna a szőnyegemen! XD

Szia, meghívhatlak egy italra, vagy inkább a pénzt kéred? :D:D:D

love:D

Girls fall in love with what they hear, boys fall in love with what they see. That's why girls wear make up and boys lie.
- Wiz Khalifa

2011. április 14., csütörtök

Nouvelle Vague - Ever Fallen In Love

You spurn my natural emotions
It makes me feel like dirt
And I'm hurt
If I start a commotion
I run the risk of losing you
And that's worse

Ever fallen in love with someone
Ever fallen in love
In love with someone
Ever fallen in love
In love with someone
You shouldn't've fallen in love with

There's one thing much of a future
Unless we find out what to blame
What a shame (oh what a shame)
And we can't be together
Until we realize that we are the same

perfect circle - imagination

Imagine there's no heaven,
It's easy if you try,
No hell below us,
Above us only sky,
Imagine all the people
living for today...

Imagine there's no countries,
It isn't hard to do,
Nothing to kill or die for,
No religion too,
Imagine all the people
living life in peace...

Imagine no possessions,
I wonder if you can,
No need for greed or hunger,
A brotherhood of man,
Imagine all the people
Sharing all the world...

You may say Im a dreamer,
but Im not the only one,
I hope some day you'll join us,
and the world will be as one.

Imagine all the people
Sharing all the world...

Ken Robinson

"if a man speaks his mind in a forest and no woman hears him, is he still wrong?"

"if all insects were to disappear from the earth, within 50 years all life on earth would end. if all human beings disappeared from the earth, within 50 years all forms of life would flourish"

se velünk se nélkülünk HÁhÁ:D

Szóval az Úr legelőször,
Férfiembert alkotott,
Ezzel teltek hosszú évek,
Nappalok és alkonyok,
Ami szép volt, ami jó volt,
Mindent ebbe fektette,
Ő maga is megcsodálta,
Mire készen lett vele:
Domború mell, magas homlok,
Sziklát görgető karok,
És a többi. Részletezni
Nem is nagyon akarok,
Szeme, füle, lépe, mája,
Lába is, hogy lépne rája,
Hogy így visszagondolok,
Csupa, csupa jó dolog.

No, de közben hiba történt:
Elfogyott a nyersanyag,
Míg a férfi ily remek lett,
A szegény nő megfeneklett,
Rá már semmi sem maradt.
Ám az Isten azért Isten,
Véghetetlen bölcsessége,
Mindig jó dolgokra inti,
Tudja, hogy ha segít magán,
Az isten is megsegíti.
Hogy ily nagy volt a probléma,
Csak merészebb lett Ő attól,
És nekiállt nőt csinálni,
- ahogy azt ma mondanátok -
Mindenféle műanyagból.
Volt abban a nőben minden,
Bizony nem lesz könnyű dolgom,
Véges-végig elsorolnom.

Az ezüsthold kereksége,
Pálma sudár merevsége,
Őszi felhő mélabúja,
Mélyhegedű néma húrja,
Őzikéknek kecsessége,
Majmok csacsi fecsegése,
Május üde tavaszsága,
Csörgőkígyó ravaszsága,
Fák közt nyögő szél fuvalma,
Bősz oroszlán rémuralma,
Páva tolla, pulyka mérge,
Gyáva nyúlnak rettegése,
Kis verébnek puha pelyhe,
Illatozó rózsa kelyhe,
Mérges fullánk kis darázsba',
Felparázsló tűz varázsa,
Csorgatott méz édes íze,
Szomjúság a tiszta vízre,
Nyári zápor, rét keserve
Tél dühétől szétseperve,
Bátor tigris vad haragja,
Kis pacsirta trilla-hangja
És a többi, és a többi,
Az is, ami ki lett hagyva.

Nem volt már a férfi árva,
Mert az Úr az új teremtményt,
Neki adta illetőleg,
Rásózta az ő nyakára...
Nem telt bele alig pár nap,
Hát az Úrhoz mén a férfi,
S panaszkodik, azt remélve,
Hogy az isten csak megérti.

Uram! - így szól - kezed mért ver?
Rettenetes egy teremtmény,
Akit adtál, az a némber.
Szája be nem áll, ha fecseg,
Egyszer nyűgös, másszor beteg,
Minden semmiségért zokog,
És veszélyes és szeszélyes,
Hogyha egy kis öleléshez
Néhanapján hozzáfogok.
Máskor - hogy is mondjam - mohó!
Izzik, mint a tüzes kohó,
Kábít, bódít, mint az óbor,
Csak az a baj, hogy sose jókor.
Elpusztulok vele élve,
Így könyörgök: vedd őt vissza!
Nincs szükségem feleségre!

Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:
Látom nincs belőle hasznod,
Nem erőszak a disznótor,
Visszaveszem én az asszonyt!
Nem telt bele alig pár nap,
S hát megint csak jön a férfi,
S panaszkodik, azt remélve,
Hogy az Isten csak megérti:

Uram! - így szól - én se értem,
De hiányzik az a némber,
Ettől vagyok én most bajba',
Hiányzik a dalos ajka,
Milyen kedves, mikor fecseg,
Megható, ha néha beteg,
Hogyha szenved, hogyha zokog,
S milyen hálás, milyen boldog,
Hogyha egy kis öleléshez,
Néhanapján hozzáfogok.
Mámorító, mikor mohó
Izzik, mint a tüzes kohó,
Kábít, bódít, mint az óbor,
Sose rosszkor, mindig jókor,
Nincs öröm, csak vele élve!
Így könyörgök: add őt vissza,
Szükség van a feleségre!
Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:
Látom, látod már a hasznod,
Visszaadom hát az asszonyt!
Nem telt bele alig pár nap,
S hát csak újra jön a férfi,
S panaszkodik, azt remélve,
Hogy az Isten csak megérti:

Uram! - így szól - én se értem,
De csak némber az a némber,
Sok bosszúság, kevés öröm,
És a csóknál több a köröm,
Köröm, karom, fecsej, szitok,
Ha úgy látja jónak, kidob,
Minden bajért engem okol,
Vele élnem tüzes pokol,
Így könyörgök, legyen vége,
Vedd őt vissza, sose lássam,
Nincs szükségem feleségre!

Ez már sok volt az Istennek,
Nagyot ütött az asztalra:
Volt időd, hogy kiismerjed,
Nekem is van egy kis eszem,
Többé vissza sose veszem,
Oktalanságodon okulj,
Ahogyan tudsz, úgy boldogulj,
Ezt a mérget hordanod kell,
Akárhogyan éget is,
Vidd az asszonyt, mert különben,
Beszüntetlek téged is!

Sok millió éve ennek,
De semmi se változott,
Ma is így vagyunk a nővel,
Hol áldott, hol átkozott,
Nyögünk, hogyha velünk van és,
Hogyha elhagy akkor is,
Ezt csináljuk amíg élünk,
Így jön el az aggkor is,
Amíg ez a világ világ,
Össze sosem békülünk,
Tragédiánk egy mondatban:
Sem velük, sem nélkülük!

2011. április 11., hétfő

i dont mind if you play your game, cus im goin make you scream my name

2011. április 10., vasárnap

perfectly perfect

az illúziók veszélyesek. nincsenek hibáik.

2011. április 9., szombat

dance with me

Let's dance little stranger
Show me secret sins
Love can be like bondage
Seduce me once again

Burning like an angel
Who has heaven in reprieve
Burning like the voodoo man
With devils on his sleeve

Won't you dance with me
In my world of fantasy
Won't you dance with me
Ritual fertility

Like an apparition
You don't seem real at all
Like a premonition
Of curses on my soul

The way I want to love you
Well it could be against the law
I've seen you in a thousand minds
You've made the angels fall

Take a chance with me
In my world of fantasy
Won't you dance with me
Ritual fertility

ultraviolet

She is a wave and she's breaking
She's a problem to solve
and in the circle she's making
I will always revolve
..

Visions so insane
They travel unraveling through my brain

bang

Nothing is original. Steal from anywhere that resonates with inspiration or fuels your imagination. Devour old films, new films, music, books, paintings, photographs, poems, dreams, random conversations, architecture, bridges, street signs, trees, clouds, bodies of water, light and shadows. Select only things to steal from that speak directly to your soul. If you do this, your work (and theft) will be authentic. Authenticity is invaluable; originality is nonexistent. And don’t bother concealing your thievery — celebrate it if you feel like it. In any case, always remember what Jean-Luc Godard said: “It’s not where you take things from — it’s where you take them to.”

2011. április 6., szerda

freak

“Too bad you can't buy a voodoo globe so that you could make the earth spin real fast and freak everybody out.”

2011. április 1., péntek

háh.

ami lehet, az mindig izgalmasabb, mint ami van.

2011. március 23., szerda

Ketten vagyunk, én és a világ,
ketrecben a rab,
mint neki ő, magamnak én
vagyok a fontosabb.

Szökünk is, lelkem, nyílik a zár,
az értelem szökik,
de magára festi gondosan
a látszat rácsait.
Bent egy, ami kint ezer darab!
Hol járt, ki látta a halat,
hogyha a háló megmaradt
sértetlenűl?
Tilalom? Más tiltja! Bűn? Nekik,
s ha kiderűl!

Bennünk, bent, nincs részlet s határ,
nincs semmi tilos;
mi csak mi vagyunk, egy-egy magány,
se jó, se rossz.
Rejtőzz mélyre, magadba! Ott
még rémlik valami elhagyott
nagy és szabad álom, ahogy
anyánk, a végtelen
tenger, emlékként, könnyeink
s vérünk savában megjelen.

Tengerbe, magunkba, vissza! Csak
ott lehetünk szabadok!
Nekünk többé semmit sem ad
ami kint van, a Sok.
A tömeggel alkudni ha kell,
az igaz, mint hamu porlik el;
a mi hazánk az Egy, amely
nem osztozik:
álmodjuk hát, ha még lehet,
az Egynek álmait!

péterfy bori _ after hours


Felhőkre a holdfény lecsücsül.
Gallérba a rossz szél befütyül.
Ott állok az utcán egyedül.
Táskámban a lelkem hegedül.



Várok a hatosra, nem kellett habosra verned
a szádat, hogy hajnalban parancsra rögtön kikeljek
az ágyból, és rohanjak, mint akit kergetnek.
Tudom, hogy kellek az édes kis lelkednek.
Te vagy az első, az eső már rég nem zavar.

Hívtál, hogy a lelkem vigyem át,
de inkább ne vigyek most pizsamát.
Mámor ül a szívem peremén.
Csengődre ma csókot dobok én.


Várj engem jó kedvvel. Tudom, hogy mennem kell.
Türelem kedvesem bírd ki míg átszelem
a várost, és
drukkolj, hogy legyen jó hátszelem,
a BKV
egyszer legyen kegyes már velem.
Rohanok hozzád, s a karodba vetem magam

Lucskos hajam arcomba omol.
Ajtódon a szívem bedobol.
Hallom, hogy a lépted közeleg.
Tarkómban egy érzés bizsereg.


Aztán csak azt mondod, csúsztasd be szépen alul.
De túl nagy a lelkem és félek, hogy alászorul.
Akkor egyelőre tedd a lábtörlőre!
Én meg csak: - Hadd lépjek egyet még előre
Ha nem jutok be, én az ajtódra festem magam

Ámor nyila szívembe talál.
Az endorfin az agyban szabotál.
Megkaptam a semmit meg a kínt.
Termelgetem az oxytocint.

Jól van hát, itt hagyom, holnap majd megkapom.
Jutalmat osztanak! Akit megfosztanak
mindentől,
az kitüntetést kap az élettől.
Elmegyek!
Én itt már tovább nem tüntetek!
A hatos majd helyre ráz, elkerül majd a láz.


Felhőkre a holdfény lecsücsül.
Gallérba a rossz szél befütyül.
Menjünk le ma délnek te meg én.
Szánkózzunk az isten fenekén.

2011. március 20., vasárnap

true

"Figyeld meg az életet: látsz valahol szomorúságot? Láttál már valaha depressziós fát? Vagy láttál már valaha szorongó madarat? Vagy idegbeteg állatot? Ugye nem? Az élet egyáltalán nem ilyen. Csak az ember tévedt el valahol."
Osho

2011. március 17., csütörtök

religion zeitgeist

"Think about it! Religion has actually convinced people that there's an invisible man living in the sky who watches everything you do, every minute of every day. And the invisible man has a special list of ten things he does not want you to do. And if you do any of these ten things, he has a special place, full of fire and smoke and burning and torture and anguish, where he will send you to live and suffer and burn and choke and scream and cry forever and ever 'til the end of time! - But He *loves* you."

2011. március 16., szerda

.

stop existing and start living


the only thing you have to fear is in your mind


színes lett a színtelen, égberántott hirtelen

2011. március 15., kedd

hüpp

"Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás, és az önfeláldozás között... És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal... És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó... És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével... És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez... ...egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér... Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked... És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz... hogy valóban erős vagy... és valóban értékes."

2011. március 6., vasárnap

how true:D

- Ön az egyetlen ember, aki önt valaha is zsenialitással vádolta.
- Viszont én vagyok az egyetlen ember, akinek a rólam alkotott véleményére adok is valamit.

2011. február 8., kedd

XD

Éljenek a férjek, akik elnyertek, a lúzerek, akik elvesztettek, és a mázlisták, akik még várnak rám!!

2011. január 29., szombat

rókacukiXD

Te egy igazi kis róka vagy, aki imádja a társaságot!
Mindig számtalan barát, haver és ismerős vesz körül; utálod a magányosan töltött órákat, az unalmas programokat. Folyamatosan foglalkoztat, hogyan ítélnek meg mások, megnyilvánulásaid épp ezért gyakran a környezethez igazítod. Konfliktus helyzetben egyszerre vagy ravasz és kompromisszumkész, hiszen népszerűséged lehet a tét és azt nem hagyod veszni! Hamar lelkesedsz bármi iránt, így persze időnként elragad a hév, de barátaid talán épp ezt szeretik benned.

2011. január 13., csütörtök

"Nem tartok barátokat. Háborúban megkínozzák őket és mindent elmondanak az emberről"
"you're the first thing I'll choose, but the last thing I need"

A.

2011. január 2., vasárnap

epic fail:D

Hogyan biztosítsunk egy egészséges őrültségi szintet:

1. Ebédidőben, ülj a kocsid tetején napszemüvegben, és egy hajszárítóval célozz az elhaladó kocsikra. Figyeld meg, hogy lelassulnak-e.
2. Hívd saját magadat a hangszórón. Ne változtasd el a hangodat. (de nem voltam elérhető.:S)
3. Ahányszor valaki megkér valamire, kérdezd meg hogy kér-e vele sült krumplit. (sokan kértek.xD)
4. Tedd a szemetesvödrödet az íróasztalodra, és írd ki rá, hogy bejövő posta..
5. Tegyél koffeinmentes kávét a kávéfőzőbe 3 hétig. Ha már mindenki kigyógyul a koffeinfüggőségből, tegyél bele újra rendes kávét.
6. Minden mondatodat úgy fejezd be, hogy "a próféta prédikációja szerint".
7. Ne hasznalj ekezeteket. (nagyon nehéz volt. főleg beszéd közbe.o_O)
8. Amilyen gyakran csak lehet, szökdécselj járás helyett.
9. Kérdezz meg embereket, hogy milyen neműek. (kicsit néztek bután.)
10. A Drive ablaknál jegyezd meg, hogy a rendelés elvitelre lesz.
11. Az operában énekelj együtt a darabbal.
12. Menj el egy versmondó estre és kérdezd meg, hogy a versek miért nem rímelnek.
13. Tegyél szúnyoghálót az íróasztalod köré és játsszál egy dzsungel hangokat tartalmazó relaxációs kazettát egész nap.
14. Öt nappal korábban mondd a barátaidnak, hogy sajnos nem tudsz majd elmenni a bulijukra, mert nem vagy olyan hangulatban.
15. Amikor a pénz kijön a bank-automatából, kezdjél kiabálni, hogy: Nyertem! Nyertem! Már harmadszor ezen a héten!!!!!"
16. Amikor kifelé mész az állatkertből, kezdjél a parkoló felé rohanni és ordítani, "Fussatok!!! Kiszabadultak!!!"
17. Vacsora közben mondd azt a gyerekeidnek, hogy "a rossz gazdasági helyzet miatt egyikőtöktől meg kell válnunk."

2011. január 1., szombat

Never ignore a person who loves you, cares for you, and misses you. Because one day, you might wake up from your sleep and realize that you lost the moon while counting the stars.